Mi a pellet?

Egy rég bevált ötlet modern változata, mely egyesíti magában a hagyományt és az újítást. Újrafelfedezése valaminek, amit mindig is tudtunk. A pellet az energetikailag leghatékonyabb formára alakított fa.

A kandalló felemelkedése és bukása

A fa mint ideális energiaforrás gondolata ősrégi. Az emberiség mindig fánál melegedett. Mai adataink azt is magyarázzák, hogy ez miért nem véletlen. A biomassza alapú megújuló energiahordozók közül a fából állítható elő a legkedvezőbb költséggel hőenergia.

A hagyományos fatüzelés egykor igazi tudomány volt. Mindazzal együtt, amit feltételezett – fahordás, begyújtás, a tűz őrizése –, ma már aligha tanulható újra.

Emellett mindig is volt néhány hátránya. Ezek miatt is ment ki egy időre a divatból. Átadta helyét a drágább, környezetkárosító és nem megújuló fosszilis energiahordozóknak. Ezekhez a „halott” energiahordozókhoz képest a fa tényleg nehézkesebben adagolható, nagyobb a nedvességtartalma és a fajtérfogata.

Öko fapréselmény!

Ezeket a gondokat oldotta meg egy csapásra a "folyékony fa", a pellet. Ráadásul fahulladék hasznosításával, amitől az erdőink sem lesznek gyérebbek, mint a nyitott tűzterű kandallók korában. Tüzelésnél optimalizált formája miatt szinte folyadékként viselkedik. Ennek a „folyadékszerűségnek” köszönhetően ideálisan adagolható, és tömegéhez viszonyítva nagy a felülete, azaz ideálisan gázosodik.

A pellet 100%-ban természetes fa, illetve biomassza alapanyagból sajtolt, 6 mm átmérőjű, henger alakú granulátum, mely rendkívül jó égési tulajdonságokkal rendelkezik. A fapelletet fűrészporból és faforgácsokból préselik össze nagy nyomáson. Kötőanyagként a fában természetesen jelenlévő, a préseléskor kiváló lignin szolgál, semmilyen hozzáadott mesterséges anyagot nem tartalmaz.

A pellet speciális kazánban történő égése során mindössze annyi szén-dioxid szabadul fel, amennyit a fa élete során megkötött, és ami a természetes korhadása során amúgy is felszabadulna – így nem növeli a levegőben található káros anyagokat, fékezi az üvegházhatást.

Megújuló energiaforrásként állandóan újratermelhető, tehát nem fenyeget az a veszély, hogy esetleg elfogy, szemben a fosszilis energiaforrásokkal. Nyugat-Európában az elmúlt években a pellet-felhasználás ugrásszerű elterjedése tapasztalható, egyre többen állítják át fűtési rendszereiket a gazdaságos, kényelmes és biztonságos megújuló energiaforrásra.

Mi a pellet?

A pellet 100%-ban természetes fa illetve biomassza alapanyagból sajtolt, 6 mm átmérőjű, henger alakú granulátum, mely rendkívül jó égési tulajdonságokkal rendelkezik. A fapelletet fűrészporból és faforgácsokból préselik össze nagy nyomáson. Kötőanyagként a fában természetesen jelenlévő, a préseléskor kiváló lignin szolgál, semmilyen hozzáadott mesterséges anyagot nem tartalmaz.

A pellet speciális kazánban történő égése során mindössze annyi szén-dioxid szabadul fel, amennyit a fa élete során megkötött, és ami a természetes korhadása során amúgy is felszabadulna - így globálisan nem növeli a levegőben található káros anyagokat, fékezi az üvegházhatást.

Megújuló energiaforrásként állandóan újratermelhető, így nem fenyeget az a veszély, hogy esetleg elfogy, szemben a fosszilis energiaforrásokkal. Nyugat-Európában az elmúlt években a pellet-felhasználás ugrásszerű terjedése tapasztalható, egyre többen állítják át fűtési rendszereiket a gazdaságos, kényelmes, ellátásbiztos, megújuló energiára.

Kérdezzen kollégáinktól!

Magyar Biomassza Hasznosító Zrt.

1112 Budapest, Sasadi út 170.

info@mbhzrt.com

Kattintson ide és kérdezzen kollégáinktól!

en plus a1 logo